Kulcsrakész ház generál kivitelezés Miskolcon

Ház tervezés, engedélyezés és generál kivitelezés

 

 

Sajnos túl gyakran találkoztam olyan tervezéssel, 
ahol a tervek egyszerűen hibásak voltak, és a való életben 
nem voltak megvalósíthatók, ezért már évek óta kizárólag 
az építész-statikus mérnökünk tervezi a házainkat.

Ami az engedélyezési eljárásokat, hatósági sorbanállásokat illeti,
azt teljes egészében mi végezzük. Önnek nem kell majd szabadságot
kivennie, hogy a magyar építésügyi bürökrácia útveszőiben bojongjon
tanácstalanul.

Ha hitelből finanszírozza az építkezést, a készültségi fok igazolásához
a banknak szükséges papírmunka súlyát is leveszem a válláról.

 

Az embereim tudják hogyan kell alapozni és falat rakni. A titkunk nem ebben áll.

Ismerek nem egy olyan kivitelező céget, aki nagy titkárságot vezet, és alig
néhány fős fizikai állománya van, és úgy vadássza össze az embereket, 
alvállalkozókat egy-egy munkához. Nálunk egy régi, az évek alatt 
összekovácsolódott csapat dolgozik és ami a legfontosabb, nem lenne kire 
mutogatni ha valami félre sikerülne a házon. Pl. amikor a válasz falakat
készíti a kolléga, tudja, hogy jó eséllyel az Ő feladata lesz a burkolás is,
és bizony annak a falnak egyenesnek kell lennie, hogy a csempe szépen mutasson rajta.

Belépés

Friss hozzászólások

Nincs megjeleníthető hozzászólás.